fel

SZÓBEL GÉZA


Szóbel Géza 1905-ben született Komáromban. Festészeti tanulmányait a budapesti, prágai és berlini Képzőművészeti Főiskolán folytatja, de hamar magához vonzza a Montparnasse pezsgő művészeti élete, és 1934-ben végleg Párizsban telepedik le. Részt vesz a Closerie des Lilas összejövetelein, ahol barátságot köt Chagall-al, Le Corbusier-vel és Aragonnal. Tehetsége révén hamar felfedezik, a Galerie du Journal Beaux-Arts 1937-ben mutatja be először munkáit, és a londoni Galerie Gimpel Fils rendszeresen rendez számára önálló tárlatot. A II. világháború alatt készített megrázó rajzsorozata számos elismerő véleményt kap az angol sajtóban, később a Victoria and Albert Museum-ban állítják ki. 1947-től Párizsban, Londonban és Dublinban sorra nyílnak a kiállításai, s olyan neves galériák képviselik, mint a Galerie de France vagy a Galerie Blumenthal.

Szóbel életműve mind témáját és technikáját, mind anyaghasználatát tekintve termékeny és sokoldalú, egyedi gondolkodású, kísérletező személyiségről tanúskodik. Miközben a háború alatt készült lavírozott tusrajzai a klasszikus mestereket idézik, és a háború borzalmait, a kiszolgáltatott ember szenvedéseit jelenítik meg, a ’40-es évektől akvarelljeit, pasztelljeit és festményeit ellepik a fantázia szüleményei. Képein megjelennek a finom, geometrikus formákból megalkotott, gyakran trapéz-, ovális- vagy gömbfejű, háromszöglábú óriáslények, akiket sokszor dárdákkal és tőrökkel szerel fel, nagyságukat lágy fényekkel hangsúlyozza, jóformán a vászon egész felületét elfoglalják. Stilizált alakjai gyakran marionettbábú-szerűek, mintha egy képzelt térben kívülről zsinórokkal mozgatnák őket.

1956-tól Szóbel festészete a figuralitás elhagyásával gyökeresen új irányt vesz. Festészetét egyfajta morfológiai fejlődéssel jellemezhetnénk, amely révén a burjánzáshoz vagy a sejtosztódáshoz hasonló, mintegy a biológiai fejlődés rendjét követő, organikus kompozíciókat alkot. Képein a formák és a színek plasztikus realitása érvényesül, a színeknek önálló értéket adva művei világosabbá és élénkebbé válnak, s a matt lazúr használatának köszönhetően szinte freskószerűnek hatnak.

Szóbel Géza fiatalon, 1963-ban egy embólia következtében veszti életét.

le