fel

ROZSDA ENDRE

Rozsda Endre az absztrakt szürrealizmus nemzetközi tekintélyű magyar képviselője, az egyetemes XX. századi képzőművészet meghatározó alakja.

Képzőművészeti tanulmányait Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában kezdte el, ahol elsajátította a mesterség alapszabályait. Tehetsége hamar megmutatkozott, neve 1935-ben tűnik fel először csoportos kiállításokon, majd egy évre rá, 23 éves korában már egyéni kiállítással szerepel a Tamás Galériában, mely az akkori budapesti művészeti élet meghatározó helyszíne.

1938-ban barátjával, Barta Lajos szobrászművésszel (a magyar nonfiguratív plasztika egyik úttörő képviselőjével), a világ művészeti központjába, Párizsba érkezett, s csakhamar otthonosan mozgott a számára új művészeti közegben. Nemcsak magyar származású alkotókkal (Étienne Hajdu, Szenes Árpád) került baráti kapcsolatba, de megismerkedett az európai művészet nagy alakjaival: Picassóval, Giacomettivel, Max Ernsttel. Picasso későbbi élettársának, Françoise Gilot-nak pedig mentora lett. De ami a legfontosabb: ekkor találkozott a művészetét, világszemléletét ezután alapvetően meghatározó, Párizsban immár másodvirágzását élő szürrealizmussal. Rozsda három éven át volt az École de Louvre hallgatója, de mivel nem érezte biztonságban magát a háborús hangulatú francia fővárosban, 1943-ban hazatért Budapestre. A háború után, 1945-ben Budapesten egyik alapító tagja volt a progresszív modern magyar művészetet képviselő Európai Iskolának. 1948-ig, az Európai Iskola utolsó kiállításáig számos kiállításon vett részt a csoport tagjaival, s közben kifejezésmódja egyre nonfiguratívabbá vált.

1957-ben végleg Párizsba emigrált, ettől kezdve folyamatosan jelen volt a szürrealista mozgalom nemzetközi kiállításain. A rangos Fürstenberg Galéria egyéni kiállítást rendezett neki, a katalógus előszavát André Breton írta.1964-ben Copley-díjban részesült, melynek zsűrijében olyan nagyságok vettek részt, mint Hans Arp, Max Ernst, Roberto Matta, Man Ray, Marcel Duchamp. Rozsda három műfajban dolgozott: festményei mellett rajzokat, grafikákat készített, és igen jelentős fotóművészeti anyagot hagyott hátra.

 

le