Csernus Tibor a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványaként tanult 1946 és 1952 között. Mestere lírai posztimpresszionizmusát folytatva sikereket ért el, ám amikor szürrealisztikusan kísérletező egyéni stílust alakított ki, a kézivezérlésű kultúrpolitika megfosztotta kiállítási lehetőségeitől. 1964-ben Párizsba emigrált és ott élt haláláig. Első magyarországi önálló kiállítása 1989-ben volt Budapesten, 1997-ben pedig Kossuth díjjal tüntették ki. Csernus Tibor az 1970-es évek elejétől állított ki a neves párizsi Claude Bernard galériában és részt vett több jelentős nemzetközi bemutatón. A nemzetközi hírnevet a transzavantgárdhoz köthető újklasszicista festményeivel vívta ki, melyeket elsősorban Caravaggio művészete inspirált. Ezekkel a képekkel Csernus több méltatója szerint a legmagasabb szintre jutott hasonló szellemben dolgozó kortársai között. Az 1990-es évek elejétől Csernus festészete oldódott és színesebb lett, s a klasszikus témák helyett inkább hétköznapi motívumokat dolgozott fel, de forrásai közt szerepeltek irodalmi művek is. Képeinek színessége és formai tárgyszerűsége olyan kortárs festőkkel rokonítja mint David Hockney, Eric Fischl és Lucian Freud, de alapállása tradicionálisabb, s Caravaggio után inkább Tintorettóhoz áll közelebb. Csernus Tibor azonban egész pályáján saját korára érzékeny festő maradt, egyedülálló klasszikus festői képességekkel.